Mozifilmek
Az eljövendő napok (2016)
A filozófia tanárnő Nathalie élete összeomlik, amikor férje 25 év házasság után elhagyja őt, majd idős édesanyja is meghal.

A film IMDB felhasználók szerinti értékelése

Az eljövendő napok

L'avenir / Things to Come

francia, német film (2016)
dráma
16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Nathalie (Isabelle Huppert) filozófiát tanít egy párizsi középiskolában, és szenvedélyesen szereti munkáját, valamint a gondolkodás örömteli érzését. Mindennapjait munkája mellett férje, két gyermeke és az őt kisajátítani akaró anyja között osztja meg, miközben diákjainak sorsát is egyengeti. Látszólag kiegyensúlyozottnak tűnő élete egy pillanat alatt összeomlik, amikor férje egy napon bejelenti, hogy 25 év házasság után elhagyja egy másik nőért, majd idős anyja is meghal. A hirtelen rászakadt szabadságtól először megijed, amikor rájön, hogy szinte teljesen újra kell kezdenie életét. Aztán kiderül, hogy az ismeretlen út csak elsőre tűnik rémisztőnek.

Mia Hansen-Love (Gyermekeim apja, Viszlát első szerelem) új filmje Isabelle Huppert főszereplésével, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be először, ahol elnyerte a legjobb rendező Ezüst Medve-díját.
Az eljövendő napok (2016) francia, német filmdráma
Az eljövendő napok (2016) plakát
Szereplők: Isabelle Huppert, André Marcon, Roman Kolinka, Edith Scob, Sarah Le Picard, Solal Forte, Elise Lhomeau, Lionel Dray, Grégoire Montana, Lina Benzerti, Yves Heck
Rendező: Mia Hansen-Love
Forgatókönyv: Mia Hansen-Love
Operatőr: Denis Lenoir
Vágó: Marion Monnier
Látványtervező: Anna Falguéres
Jelmez, kosztüm: Rachel Raoult
Producer: Charles Gillibert
Stúdió: CG Cinéma, Detailfilm, Arte France Cinéma
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Hossz: 102 perc
Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Linkek: IMDb

Mozipremier: 2016. november 3.

Az eljövendő napok (2016) díjak és jelölések

Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2016) - Legjobb rendező: Mia Hansen-Love
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2016) - Arany Medve jelölés: Mia Hansen-Love

Az eljövendő napok (2016) feliratos előzetes

Hasonló filmek

  • Ehhez a cikkhez: Az eljövendő napok jelenleg nincsennek további képek.
  • Filmes cikk értékelése:Szavazat: 0 Átlagolt érték: 0  
Értékeld ezt a cikket:
Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Kapcsolódó rovatok

MozifilmekMozipremierek










Toplista