Vaszilij Szigarjev orosz kritikusai szerint „A Fekete tej a harmadik évezred kezdetének Éjjeli menedékhelye...

A legteljesebb reménytelenség állapotáról szól – kiüresedett, besározódott, életképtelen emberekről; cinikus fővárosiakról, és jólelkű, de kilátástalan sorsú vidékiekről.” Egy isten háta mögötti állomáson vagyunk; egy – használhatatlan távolkeleti áruk eladásából élő – moszkvai fiú és várandós felesége vonatra vár. Körülöttük koszos falak, roskatag padok és a helybeliek: egy vodkával üzletelő pénztárosnő, egy öregasszony, egy puskával hadonászó részeg férfi...

„Olyan, mintha a darabot nem is fiatal író írta volna, hanem egy gonosz, öreg moralista, akinek elege van már mindenkiből.”

Pedig Szigarjev mindössze huszonhat éves. Tizenöt darabja közül a Gyurma (Plasztyilin) cíművel aratta első nagy, nemzetközi sikerét, amelyért már akkor is díjakat kapott, amikor a darab még csak kéziratban létezett. A Fekete tejért két moszkvai színház versengett, és szinte egy időben tűzte műsorára. Hamarosan a – legizgalmasabb kortárs drámákkal foglalkozó - londoni Royal Court színház is bemutatta a darabot.

A Fekete tej Közép-Európában először a Katona stúdiószínházában, a Kamrában került színre, 2004-ben. Az előadás mind Parti Nagy Lajos szövegének, mind Gothár Péter rendezésének köszönhetően hatalmas sikert aratott. Sajnos fájdalmasan korán, másfél évvel a bemutatót követően, Szantner Anna elszerződésekor a produkció lekerült a színház műsoráról.