 |
|  |

 |
Koltay Gábor: Horthy - A kormányzó című dokumentumfilmje sokáig titokban tartott érzéseket és gondolatokat tesz közkinccsé >>> |
|
Horthy, a kormányzó magyar film 2007 történelmi, dokumentum
Koltay Gábor: Horthy - A kormányzó című dokumentumfilmje sokáig titokban tartott érzéseket és gondolatokat tesz közkinccsé, cáfolja a generációk egész sorába sulykolt tévhiteket, szándékos hazugságokat. A huszadik század legutolsó rendszerváltozása óta eltelt több mint másfél évtized is mintha konzerválná azt a szellemi zavarodottságot, amelynek következtében a nemzet nehezen tud újjászerveződni, hiszen csak a múltját ismeri, öntudatos, szilárd erkölcsiségű közösség képes érdekeit érvényesíteni és egyenrangú panrtnerként részt venni a világpolitikai folyamatokban. A Horthy korszakról évtizedekig csak elítélőleg lehetett beszélni, miközben az 1920 utáni sikeres nemzetépítés tanulságai mai, megváltozott politikai-társadalmi körülményeink között is aktuálisak. A film a kormányzó életét és a két világháború közötti Magyarország történéseit mutatja be az események koronatanúi, a Horthy-család tagjai, a Kormányzó menye, özv. Horthy Istvánné, gróf Edelsheim Gyulai Ilona asszony és a Kormányzó unokája, Ifj. Horthy István segítségével. Több mint hatvan én után az első mozifilm a Kormányzó életének legfontosabb negyedszázadáról.
|
A filmben közreműködő történészek és közéleti személyiségek: Almási Szabó János, Bíró Zoltán, Boross Péter, Gidai Erzsébet, Kovács Dávid, Nemeskürty István, Raffay Ernő, Salamon Konrád, Szerencsés Károly, Szita Szabolcs, Takaró Mihály, Török Bálint, valamint Szélyes Imre, Kautzky Armand, Bánffy György, Csurka László, Ferenczy Csongor, Oberfrank Pál, Sipos Imre színművészek. Rendező: Koltay Gábor Forgalmazza: Korona Film Hossz: 144 perc
DVD Információk: Hang: magyar (DD 2.0) Kép: 1:33:1 (16:9)
DVD Megjelenés: 2009. június 23. |
 |
Mozi-DVD |
| |
|
Kapcsolódó rovatok
 |
|
|
| | Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. |
|
|
|
Honlap design:
© 2004-2010 Mozi-DVD Filmek - mozi-dvd.hu
|