Filmek - mozi-dvd.hu

A holtak földje

Dátum: 2005. augusztus 01. hétfő, 16:22
Rovat: Mozifilmek
Kategória: Horror film
Az emberiség által felépített világ már csupán emlék. Helyébe soha véget nem érő rémálom lépett, amelyben csak mi >>>
Az emberiség által felépített világ már csupán emlék. Helyébe soha véget nem érő rémálom lépett, amelyben csak mi - az élők - és ők - a "halvajárók" - léteznek. A túlélők egy megerősített város falai mögött barikádozták el magukat, amelyen túl halottak serege kóborol a lepusztult földön. Egy maroknyi tehetős és befolyásos ember
igyekszik fenntartani az illúziót, hogy minden olyan, mint régen. A város fölé magasodó tornyokban élnek, míg odalenn az utcákon a maradék szerencsétlenebb sorsú abban próbál menedéket találni, ami múló pillanatokra feledteti velük az őket körülvevő poklot - hazárdjáték, prostituáltak, kábítószerek. Mind az önámító gazdagok, mind a város söpredéke felett könyörtelenül uralkodik egy csapat, akiknek vezetője, Kaufman (Dennis Hopper) minden irányítást a kezében tart, az ingatlanoktól kezdve a kisebb ügyletekig. Az élelem és egyéb alapvető szükségletek, valamint a luxustárgyak behozatalát a tornyok lakói számára egy csoport pénzsóvár kereskedő vállalta - élükön Riley (Simon Baker) és jobb keze, Cholo (John Leguizamo) -, akik felfegyverzett halottzúzó járművükkel expedíciókat vezetnek a falakon kívülre. Riley és Cholo, csakúgy, mint Kaufman, csak a pénzre hajt, amit reményeik szerint szabadságra válthatnak - Riley északra vágyik, a "kerítések nélküli világba", Cholo pedig a jómódúak közé a magas tornyokba, távol az erőszakos élettől, amelyben eddig része volt.
Míg Kaufman és beosztottjai a kereskedelemmel vannak elfoglalva, változások kezdődnek mind a falakon belül, mind azokon kívül. A jogfosztott városlakók felkeléssel fenyegetnek, miközben a holtak serege fejlődik, szerveződni és kommunikálni tanul. Amikor Cholo megkaparintja a halottzúzó járgányt, és arra akarja használni, hogy milliókat erőszakoljon ki Kaufmantól és haverjaitól, Riley és szedett-vedett serege - köztük Slack (Asia Argento) és Charlie (Robert Joy) - azt a feladatot kapják, hogy megállítsák Cholo-t és ezáltal megvédjék a város lakosságát a falakat ostromló zombik növekvő seregétől.

A holtak földje
Land of the Dead
amerikai film 2005
horror

Szereplők:
Simon Baker
John Leguizamo
Asia Argento
Dennis Hopper
Robert Joy
Eugene Clark
Jennifer Baxter
Boyd Banks
Joanne Boland
Rendező: George A. Romero
Forgatókönyv: George A. Romero
Operatőr: Miroslaw Baszak
Vágó: Michael Doherty
Zene: Reinhold Heil, Johnny Klimek
Gyártó stúdió:
Atmosphere Entertainment MM LLC/Exception Wild Bunch/Romero-Grunwald Productions
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Hivatalos honlap

Mozipremier: 2005 Augusztus 11.