Jules Ferry gimnázium a maga 12%-os eredményességi mutatójával messze a legrosszabb középiskola egész Franciaországban. Mivel rosszabb már úgysem lehet, a minisztériumban úgy döntenek, kutyaharapást szőrével alapon a legalkalmatlanabb tanári kart küldik a suliba, hogy kozmetikázzanak valamit ezeken a katasztrofális eredményeken. A cél: elérni az 50%-ot, különben a Jules Ferry Gimnázium bezárja kapuit. Ám kétséges, hogy ennyi bizarr figurával mire megy a diákság: a történelemtanár Napóleonnak képzeli magát, a filozófusnak egy szavát sem érteni, a kémiaprofesszor kísérletei életveszélyesek, míg a fiatal és csábos franciatanárnő láttán a fiúk gyorsabban olvadnak, mint egy csokinyúl. És akkor ott van még Tiroci tanár úr (Christian Clavier), akiről valójában senki nem tudja, mit is tanít.
A gimnázium felelőtlen tanerejének történetei képregény formájában születtek meg 2000-ben, s népszerűségük azóta is töretlen. A filmes feldolgozást a népszerű francia komikus Pierre-Francois Martin-Laval (A pokoli torony balekjai, Még mindig kamuzunk) rendezte, amelyben az egyik főszerepet is ő maga játssza, mellette feltűnik a franciák másik sztárja Christian Clavier (Jöttünk, láttunk, visszamennénk, Nagy zűr Korzikán) is.
Képgaléria:
Szereplők: Christian Clavier, Isabelle Nanty, Pierre-Francois Martin-Laval, Arnaud Ducret, Stefi Celma, Raymond Bouchard, Fred Tousch, Dominique Pinon Rendező: Pierre-Francois Martin-Laval Író: Pica, Erroc Forgatókönyv: Pierre-Francois Martin-Laval, Mathias Gavarry Producer: Romain Rojtman Operatőr: Régis Blondeau Vágó: Thibaut Damade Zene: Matthieu Gonet Gyártó stúdió: Les films du 24, TF1 Droits Audiovisuels, TF1 Films Production Forgalmazó: Cinetel Kft. Korhatár: 12 Hossz: 88 perc