• Filmhír: Oscar 2018 - A jelöltek listája
Filmhírek
Oscar 2018 - A jelöltek listája
2018. január 23-án bejelentették az idei Oscar-gála jelöltjeit és nagy örömünkre idén is izgulhatunk magyar filmért!

Oscar 2018 - A jelöltek listája

2018. január 23-án bejelentették, a március 4-én megrendezésre kerülő 90. Oscar-gála jelöltjeit. Nagy örömünkre ismét izgulhatunk magyar alkotásért, ugyanis Enyedi Ildikó filmje, a Testről és Lélekről is harcba száll a szobrocskáért, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, így a Saul fia és a Mindenki kisfilm után újfent lehet magyar Oscar-díj!
A legtöbb jelölést, pontosan tizenhármat Guillermo del Toro A víz érintése című filmdrámája kapta, melyet Christopher Nolan Dunkirk című háborús drámája követte nyolc nominálással, illetve a Három óriásplakát Ebbing határában héttel, valamint A legsötétebb óra és a Fantomszál hattal.
A 90. Oscar-gálán az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája a 2017-es év legjobb filmjeit és filmeseit részesíti elismerésben. A díjátadó ceremóniát 2018. március 4-én rendezik a Dolby Színházban Los Angelesben, helyi idő szerint 17:00 órától (hazai idő szerint március 5-én 02:00 órától).
A házigazdának ez évben is Jimmy Kimmel amerikai komikust, műsorvezetőt kérték fel.
Oscar 2018 - A jelöltek listája

Íme az idei Oscar-jelölt filmek, alkotók és színészek teljes listája:

Legjobb film:
Szólíts a neveden
A legsötétebb óra
Dunkirk
Tűnj el!
Lady Bird
Fantomszál
A Pentagon titkai
A víz érintése
Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb rendező:
Christopher Nolan - Dunkirk
Jordan Peele - Tűnj el!
Greta Gerwig - Lady Bird
Paul Thomas Anderson - Fantomszál
Guillermo del Toro - A víz érintése

Legjobb férfi főszereplő:
Timothée Chalamet - Szólíts a neveden
Daniel Day-Lewis - Fantomszál
Daniel Kaluuya - Tűnj el!
Gary Oldman - A legsötétebb óra
Denzel Washington - Roman J. Israel, Esq

Legjobb női főszereplő:
Sally Hawkins - A víz érintése
Frances McDormand - Három óriásplakát Ebbing határában
Margot Robbie - Én, Tonya
Saoirse Ronan - Lady Bird
Meryl Streep - A Pentagon titkai

Legjobb férfi mellékszereplő:
Willem Dafoe - Floridai álom
Woody Harrelson - Három óriásplakát Ebbing határában
Richard Jenkins - A víz érintése
Christopher Plummer - A világ összes pénze
Sam Rockwell - Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb női mellékszereplő:
Mary J. Blige - Mudbound
Allison Janney - Én, Tonya
Leslie Manville - Fantomszál
Laurie Metcalf - Lady Bird
Octavia Spencer - A víz érintése

Legjobb eredeti forgatókönyv:
Rögtönzött szerelem
Tűnj el!
Lady Bird
A víz érintése
Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb adaptált forgatókönyv:
Szólíts a neveden
A katasztrófaművész
Logan: Farkas
Elit játszma
Mudbound

Legjobb idegen nyelvű film:
A Fantastic Woman (Chile)
Testről és lélekről (Magyarország)
The Insult (Libanon)
Szeretet nélkül (Oroszország)
A négyzet (Svédország)

Legjobb animációs film:
Bébi úr
The Breadwinner (A kenyérkereső)
Coco
Ferdinánd
Loving Vincent

Legjobb látvány és díszlet:
A Szépség és a Szörnyeteg
Dunkirk
A legsötétebb óra
Szárnyas fejvadász 2049
A víz érintése

Legjobb operatőr:
Szárnyas fejvadász 2049
A legsötétebb óra
Dunkirk
Mudbound
A víz érintése

Legjobb jelmez:
A víz érintése
A Szépség és a Szörnyeteg
Viktória királynő és Abdul
Fantomszál
A legsötétebb óra

Legjobb vágás:
Nyomd, bébi, nyomd
Dunkirk
Én, Tonya
A víz érintése
Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb smink:
A legsötétebb óra
Viktória királynő és Abdul
Az igazi csoda

Legjobb filmzene:
Dunkirk
Fantomszál
Star Wars: Az utolsó Jedik
A víz érintése
Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb betétdal:
Remember Me (Coco)
Mystery of Love (Szólíts a neveden)
This Is Me (A legnagyobb showman)
Mighty River (from Mudbound)
Stand Up For Something (Marshall)

Legjobb hangkeverés:
Nyomd, bébi, nyomd
Szárnyas fejvadász 2049
Dunkirk
A víz érintése
Star Wars: Az utolsó Jedik

Legjobb hangvágás:
Nyomd, bébi, nyomd
Szárnyas fejvadász 2049
Dunkirk
A víz érintése
Star Wars: Az utolsó Jedik

Legjobb vizuális effektek:
Szárnyas fejvadász 2049
Star Wars: Az utolsó Jedik
A majmok bolygója: Háború
A galaxis őrzői vol. 2.

Legjobb dokumentumfilm:
Abacus: Small Enough to Jail
Faces Places
Icarus
Last Men in Aleppo
Strong Island

Legjobb rövid dokumentumfilm:
Edith & Eddie
Heaven is a Traffic Jam
Heroin(e)
Knifeskills
Traffic Stop

Legjobb animációs rövidfilm:
Dear Basketball
Lou
Garden Party
Negative Space
Revolting Rhymes

Legjobb rövidfilm:
Dekalb Elementary
The Eleven O'Clock
My Nephew Emmett
The Silent Child
All of Us


A több jelölést kapott filmek összesítése számokban:
13 jelölés - A víz érintése
 8 jelölés - Dunkirk
 7 jelölés - Három óriásplakát Ebbing határában
 6 jelölés - A legsötétebb óra
 6 jelölés - Fantomszál
 5 jelölés - Lady Bird
 3 jelölés - Star Wars: Az utolsó Jedik
 2 jelölés - A Pentagon titkai
 2 jelölés - Szólíts a neveden

  • Ehhez a cikkhez: Oscar 2018 - A jelöltek listája jelenleg nincsennek további képek.
  • Filmes cikk értékelése:Szavazat: 1 Átlagolt érték: 5
Értékeld ezt a cikket:
Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Kapcsolódó rovatok

FilmhírekMozifilmekSzínészek, rendezők