Ben Stiller 1965. november 30-án született New Yorkban. Szülei, Jerry Stiller és Anne Meara színészek, >>>
Ben Stiller
Születési idő, hely: 1965. november 30., USA/New York Nemzetiség: amerikai Foglalkozása: Színész/producer/rendező
Ben Stiller 1965. november 30.-án született New Yorkban. Szülei, Jerry Stiller és Anne Meara színészek, így nem véletlen, hogy Ben és nővére, Amy a show-business világához közel nőttek fel. A kisfiú már tízévesen fellépett anyja show-műsorában, s már akkor biztos volt benne, hogy ő is színész akar lenni.
10 évesen TV műsorokban szerepelt, és nővérével otthon amatőrfilmeket készített, melyekben Ben általában a gyenge, ám a végén győzedelmeskedő hős szerepét játszotta. 1983-ban beiratkozott az UCLA-ra, de kilenc hónappal később visszatért New Yorkba, mert úgy döntött, eléggé bedolgozta már magát a színészetbe, s nincs szüksége további tanulásra. Eleinte a Broadway-n játszott, majd egy 10 perces Scorsese paródiával bekerült a Saturday Night Live showba, amelynek ezután egy évig állandó fellépője volt.
A mozivásznon 1987-ben Steven Spielberg A nap birodalma című filmjében debütált, majd 1990-ben elindította saját televíziós műsorát, mely hiába volt népszerű, csak rövid ideig élt. Első nagy sikerét karrierista yuppieként aratta Wynona Ryder és Ethan Hawke partnereként a később generációs kultfilmmé vált Nyakunkon az életben, melyet rendezőként is jegyzett. A későbbiekben inkább független produkciókban működött közre, bár 1996-ban megrendezte pályafutása legmagasabb költségvetésű filmjét, a Jim Carrey és Matthew Broderick főszereplésével játszott A kábelbarát-ot, egy neurotikus hangulatú vígjátékot, mely a Carrey-hívek körében azonban nem aratott osztatlan elismerést.
Ben növekvő színészi és rendezői ambíciói újabb produkció létrehozásához vezettek, az 1998-as nyár sikere lett a Cameroz Diaz főszereplésével forgatott Keresd a nőt! Stiller az íráshoz is kedvet érzett, Jeanane Garofalóval közösen összehoztak egy vidám könyvet, a Feel This Bookot, amely az emberi kapcsolatokról szól.Főszerepet kapott Edward Norton rendezte Ég velünk-ben, ahol viszont egy ifjú és szerelmes rabbit alakít. Ben tisztában volt az elmélettel, de a gyakorlatban nem mindig boldogult, Jeanne Tripplehornnal éveken át szerették és gyűlölték egymás, majd végre Christine Taylorban megtalálta az igazit: 2000. májuságban
összeházasodtak, s idén hamarosan megszületik első gyermekük.A filmezés továbbra is izgatta Bent, s hamarosan újabb lehetőséget kapott: felkérték az Apádra ütök egyik szerepére. Stiller először kicsit izgult, hogy De Niro lesz a partnere. A két színész gyakran ugratta egymást a forgatás során. 2001-ben ismét nagy fába vágta a fejszéjét: a Zoolandert írta, rendezte, és ő játszotta a címszerepet is, a világ leghíresebb férfi szupermodelljét, aki bonyolult cselszövések hálójába keveredik. Ezek leleplezésében a Time magazin rámenős újságírónője, Matilda segít neki. Ebben a filmben Matilda a normális ember, akinek megformálója az életben Christine, Ben hivese.
A felesége mellett Stiller más közeli családtagjai is láthatók a filmben. Édesanyja, Anne Meara egy tüntetőt alakít a VH1 divatdíj átadó előtt. Nővére, Amy Stiller pedig Hansel bandájának egyik tagját játssza, míg apja, Jerry Stiller alakítja Derek ügynökét, Maury Ballsteint. Bennek a családi élet és a munka mellett nemigen marad másra ideje, mindenesetre néhány éve a People Magazin szavazásán megkapta a legszexisebb mulattató címet.
Szinte egyszerre került két produkciója is a mozikba. A Jószomszédi iszonyban Danny DeVito rendezi, partnere Drew Barrymore. - Az alapötlet zseniális volt - emlékezett vissza Stiller -, már önmagában elképesztő lehetőségeket kínált. Ezt aztán alaposan ki is használták a morbid rendezéseiről híres színésszel, DeVitóval. Egy idős hölggyel kell együtt élnie a fiatal párnak (a feleséget Drew Barrymore
játssza), de a nyolcvan fölötti asszony igencsak megkeseríti a pár életét... A Derült égből Polly című vígjátékban Jennifer Aniston a partnere. A filmben Ben egy mindig biztosra menő vezető biztosítási cég kockázatbecslőjeként dolgozik, és a magánéletében is tökélyre fejlesztette a veszélyek kiküszöbölésének művészetét. Ám megérkezik életébe Polly, aki a lehető legzűrösebb teremtés. Elkészítette a Starsky és Hutch televíziós krimi moziváltozatát, főszereplője az Envynek és a Dodgeball: A True Underdog Story című filmnek is. Azóta nagyjából kialakult a filmes személyisége. Többnyire kétballábas, vicces figurákat alakít, akikről hamar kiderül, hogy nem is kell őket olyan nagyon félteni. Stiller azon kevés színészek egyike, aki az intellektuális humorban ugyan olyan jó, mint börleszkben.
Filmjei:
A nap birodalma (Empire of the Sun, 1987) Mr. Elszánt, a balfék (1987) Vad szenvedélyek (1988) (TV film) A vér szava (1989) Nyakunkon az élet (1993) Nehézfiúk (1995) Kábelbarát (The Cable Guy, 1996) rendező Gyagyás család (Flirting with Disaster, 1996) Ugrásra készen (If Lucy Fell, 1996) A magánnyomozó (1998) Keresd a nőt! (There’s Something About Mary, 1998) Egy erkölcstelen mese (1998) A bamba banda (The Suburbans,1999) Mystery Men (Mystery Men, 1999) Ég velünk! (Keeping th Faith, 2000) Apádra ütök (Meet the Parents, 2000) Zoolander, a trendkívüli (Zoolander, 2001) Tenenbaum, a háziátok (The Royal Tenenbaums, 2001) Narancsvidék (Orange County, 2002) Jószomszédi iszony (Duplex, 2003) Irigy kutya (2004) Kidobós: Sok flúg disznót győz (2004) Derült égből Polly (Along Came Polly, 2004) Vejedre ütök (Meet the Fockers, 2004) Starsky és Hutch (Starsky & Hutch, 2004) Madagaszkár (2005) Tenacious D, avagy a kerek rockerek (2006) executive producer Éjszaka a múzeumban (2006) Basszus, ezt én forgattam! (2006) Jégi dicsőségünk (2007) producer Agyő, nagy Ő! (2007) Madagaszkár 2. (2008) Trópusi vihar (2008) rendező, szereplő Éjszaka a múzeumban 2. (2009) Megaagy (2010) Utódomra ütök (2010) Hogyan lopjunk felhőkarcolót (2011) Kertvárosi kommandó (The Watch, 2012) Walter Mitty titkos élete (2013) rendező, producer, főszereplő Éjszaka a múzeumban - A fáraó titka (Night at the Museum: Secret of the Tomb) 2014 Zoolander 2 (2016) főszereplő, rendező, producer
Ehhez a cikkhez: Ben Stiller jelenleg nincsennek további képek.