Romantikus-vígjáték: ManhattanDVD filmek
Mindössze két évvel az Annie Hall után Woody Allennek sikerült ismét egy filmtörténeti klasszikussal gazdagítani a világot! >>>
Manhattan
amerikai film 1979
romantikus, vígjáték, dráma

Mindössze két évvel az Annie Hall után Woody Allennek sikerült ismét egy filmtörténeti klasszikussal gazdagítani a világot! A Legjobb forgatókönyv kategóriában Oscar-díjra jelölt Manhattan Woody Allen más filmjeihez hasonlóan az emberi kapcsolatok mozgatórugóit keresi, miközben megalkotja a New York-i városrész filmes himnuszát, amely immár szinte elválaszthatatlan egységet képez Gershwin zenéjével.
A történet főhőse Isaac, aki egy fájdalmas válás után úgy dönt, otthagyja jól jövedelmező tévés forgatókönyvírói munkáját és megvalósítja régi álmát: ír egy komoly könyvet. A könyv első fejezetében szeretett lakhelyéről, Manhattanről vallana, de az első bekezdésnél tovább soha nem jut.
Körülbelül ugyanígy akad el folyton szerelmi élete is. Mindig csak az első bekezdésig jut, ahol megakad, megakasztják, vagy válságba kerül, és újra kell kezdenie mindent elölről. Felesége egy nő miatt hagyja ott: évekig tartó házasság után jött rá arra, hogy tulajdonképpen leszbikus.

Most, a 42 éves Isaac egy 17 éves fruskával randizik, ami épp elég lelkiismereti problémát okoz neki így is, és a helyzetet csak tovább bonyolítja, amikor megismerkedik legjobb barátja - az egyébként nős - Yale új szeretőjével, Mary-vel, aki legalább olyan idegesítő, agresszív és depressziós, mint Isaac maga...

Szereplők:
Woody Allen, Diane Keaton, Michael Murphy, Mariel Hemingway, Meryl Streep
Rendező: Woody Allen
Gyártó stúdió: MGM
Forgalmazza: InterCom
Hossz: 92 perc

DVD Információk:
Hang: Mono
Szinkronok: magyar, angol, lengyel, török
Feliratok: magyar, angol, horvát, görög, izlandi, lengyel, szlovén, török, angol (hallásk.)
Kép: 1,85:1 (16:9)
DVD Extrák:
Interaktív menük
Jelenetek közvetlen eléréssel

DVD Premier: 2006 Február 23.
  • Ehhez a cikkhez: Manhattan jelenleg nincsennek további képek.
  • Filmes cikk értékelése:Szavazat: 0 Átlagolt érték: 0  
Értékeld ezt a cikket:
Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Kapcsolódó rovatok

DVD filmek